Granadába szerda este érkeztünk meg, és a processión miatt a teljes tömegközlekedés a feje tetején állt, így több mint egy órás gyaloglás után leltünk rá a szállásunkra, ami rendkívül jó helyen volt: a városból az Al-Hambrához felvezető úton. Ami nagyon jól is jött másnap reggel, mikor hatkor keltünk, és indultunk sorban állni a jegyekért. Elég hihetetlenül hangzik, de igaz: az Al-Hambrába két héttel előbb, már nem lehetett interneten jegyet venni, mert azok már mind elkeltek. A Lonly Planet könyv szerint reggel hétkor feltétlenül be kell állni a jegypénztárhoz várakozók sorába, hogy ha jegyhez szeretnénk jutni. Mindig csak aznapi jegyeket árusítanak és egy ember maximum 5 darabot vehet. Mi fél7 körül érkeztünk meg a sorba, és a nyolckor nyitó jegypénztárnál negyed10 körül sikerült megvennünk a jegyeinket. Szóval tényleg elképesztő, és józan ésszel fel nem fogható számomra, hogy limitálniuk kell, hogy egy nap maximum 2000 jegyet adnak el helyben, és a durva az, hogy így is már délelőtt elfogy minden jegy délutánra is. Ezután a rövid ismertető után nem kell mondanom, hogy a leglátogatottabb hely Andalúziában.
Hatalmas és gyönyörű, mesébe illő hely. Próbáltam megfogalmazni, hogy mennyire különleges, és fantasztikus vagy lenyűgöző, de erre nincsenek szavak. Ezt látni és átélni kell! Ott kell sétálni azok között a falak között, vagy ott kell állni azok alatt a különleges cseppkő-szerű boltozatok alatt. Mindezek ellenére megpróbálok majd otthon egy kis ízelítőt adni nektek ebből a földi paradicsomból az általam készített képeken keresztül. (Hát igen, nem tagadom, csináltam jó néhányat!J)
Az Al-Hambra után már csak egy kisebb városnéző sétára volt erőnk, ahol belecsöppentünk a processión kezdetébe. Félelmetes volt látni, hogy a templom ajtaján csak úgy tudják kihozni a hatalmas szobrot, hogy az embereknek térden csúszva kell kicipelni a nagy terhet, különben nem fér ki, és hogy negyven ember a hatalmas súly alatt egyszerre fel tud állni úgy, hogy egy gyertyát sem kell újra meggyújtani, és mindeközben a hömpölygő tömeg tapsol, sír és azt kiabálja: „Aurora!” „Guapa!” „Aurora!” „Guapa!” „Aurora!” „Guapa!”.
