Hát akkor kezdjük az elején! Nagyon furcsa volt Lisszabonba utazni. Indulás előtt úgy éreztem, nem igazán kellene utaznom. Tudtam, hogy Lisszabon egy gyönyörű város, de úgy éreztem, hogy ha valahova utaznom kellene most már, az Budapest, nem pedig egy ismeretlen nagyváros!
A készülődést is sokat halogattam, de azért persze utolsó nap már mindent elolvastam a Rékustól kapott útikönyvekből és igazán felkészültnek éreztem magam. :)
Mivel a repülőm reggel 7:05kor indult, azért ki kellett mennem a Barajasra már szombaton este, mert a reptérre metroval lehet kiutazni, és az első metrók 6:00kor indulnak csak el… Az egyetlen probléma az volt, hogy eddig én csak a 4-es terminálon voltam, most pedig az 1-esről indult a gépem. Az 1-3 terminálról indulnak a fapados légitársaságok gépei, ez nem volt újdonság, csak az, hogy a madridiak a fapados repcsiknek fapados terminálokat építettek! Szék, vagy bármiféle ülőalkalmatosság csak a biztonsági vizsgálat utáni váróteremben van… Szóval földön aludtam. Nagyon vicces volt, hogy este mikor elaludtam, akkor még csak hárman aludtak ott rajtam kívül, de reggel, mikor felkeltem addigra már legalább 15-en feküdtek ott. Szóval megtaláltam a jó helyet! A becsekkolás után pedig még tudtam aludni bő egy órát a székeken a repülő indulása előtt.
Nagyon viccesen alakult a felszállás a repülőre! Rezs mondta, hogy van két építész kint Lisszabonban erasmussal, és tök jó fejek, és megadja a kontaktjukat…stb. De úgy voltam vele, hogy egyáltalán nem ismerjük egymást, és nem akarok idegeneknek problémát okozni. A beszállásnál egyszer csak meghallottam, hogy valakinek visszakérdeznek „ – Annamária?” Tudtam rögtön, hogy magyar, és milyen kicsi a világ, az egyik lisszaboni erasmusos építészhallgató volt! Így az utazásom nagyon kellemesen telt. Beszélgettünk, kaptam néhány jó tippet Lisszabonban, hogy hova érdemes strandolni menni…. Nagyon kellemes volt, és hihetetlenül kényelmes is, ugyanaz a busz kellett nekünk a reptérről, és nekem eggyel később kellett leszállnom, mint Annamarinak, szóval nehéz lett volna bárhol is eltévednem!
A szállás igazán közel volt a buszmegállóhoz, bár „hegyet kellett hozzá mászni”. A száláson már vártak, és írtóra kedvesek voltak. Rögtön elfoglalhattam a szobámat, megfürödtem… És fél 10 körül elindultam Belémbe!
Első napomat tehát Belémben töltöttem, ami rendkívül gyönyörű volt, de nagyon fárasztó is. Volt egy modern épület kint Belémben, amit nem viccelek, 1,5 órán át kerestem. A szörnyű az volt, hogy mire megtaláltam, már annyira elfáradtam, hogy nem is tudtam neki örülni. Azért megvigasztaltam magam egy Pastel de Belém-mel, ami nagyon egyszerű, de rendkívül finom süti. Délután a belvárosban még meglátogottam a Design Múzeumot, utána pedig felsétáltam a Edward VII-ról elnevezett parkhoz, és felkerestem néhány másik modern épületet.
A fárasztó nap, és nem legpihentetőbb éjszaka után teljesen kidőltem. Visszaértem a szállásra, megfürödtem, és kb 20 perc múlva, este 10-kor aludtam is másnap reggel 8ig.
Hétfőt, azaz a második napomat neveztem ki a „pihenő napomnak”. A szálláson, mind a tulajdonos, mind a recepciós hölgy hihetetlenül kedves volt. Minden reggel megkérdezték, hogy aludtam, mi az aznapi tervem, este hogy milyen volt a napom, merre jártam. Adtak tippeket, hogy mit érdemes megnézni, hova érdemes elmenni, stb. Strand Lisszabon városában nincs, de nagyon sűrűn indulnak vonatok nyugatra Cascaisba, ami kb 30 perces vonatutat jelent. A lényeg az, hogy odafele nem Cascais-ig utaztam, hanem leszálltam Estoilban. A strandot nagyon könnyű megtalálni Estorilban, rögtön ott kezdődik a vasútállomás mellett. Estorilt és Cascis között pedig van egy széles, óceánparti sétány, amit egyik oldalról a víz, a másik oldalról pedig bárok szegélyeznek. Mintegy 30 perces kellemes sétával átértem Cascaisba, ami egy apró, nagyon kedves város. Megnéztem a városközpontot, és lementem a strandra. A parton rengeteg tábla volt, hogy hol van elsősegély hely, és mit kell csinálni, ha megcsíp egy medúza, ezért olyan partisávot kerestem, ahol sok portugál kisgyerekes család volt. A víz rendkívül hideg volt. Háromszor is fürödtem az Óceánban, bár ez inkább csak mártózásnak tekinthető. Bemenetem a vízbe és kijöttem. Ennyi, de senki sem bírta bent tovább mint én!
Délután 5 körül visszaindultam Lisszabonba, ahol a nap hátralevő részét a „Chiado” negyed meredek, kanyargós utcácskéin töltöttem. Estére pedig megtaláltam a Solar do Vinho do Porto nevű bárt, ahol csak portói borokat árulnak és kínálnak. Az útiköyvem szerint a pincérek segítenek is, de picit pechem volt. Csak egy pincér volt, aki nem csak portugálul tudott, és 5 perc után kiderült, hogy ez az első munkanapja a helyen. :) Rékusnak és az útikönyveknek köszönhetően egész jól tudtam, hogy mit akartam inni, de az itallap 25 oldalas volt. Egy fajta borból, azonos évjárattal és hasonló árkategóriában 4-5 oldalnyi borfélét kínáltak a borászatok függvényében, miről persze fogalmam sem volt. Mindesetre rendkívül jól válogattam. Kóstoltam egy fehér és négy vörös bort, és mindegyik nagyon ízlett. Csak egy dolog zavart: Rékus nem voltál ott! De megpróbáltam helyetted is kiélvezni a borokat!
Harmadik napomat a várban és környékén töltöttem. Megnéztem a várat, a székesegyházat, a Fado Múzeumot, a Nemztei Azulejo Múzeumot…. Napközben pedig ráakadtam egy rednkívül aranyos kis házi étteremre, ahol a kertben előttem sütötték grillen a Sardinhas Assadas-t, azaz a faszénen grillezett szardíniát, ami az egyik portugál nemzeti étel. Természetesen ezt fogyasztottam Vinho Verde-vel, előételnek pedig megkóstoltam a Caldo de Verde-t, ami a portugál káposztaleves.
Este hazafele menet, ráakadtam egy hatalmas térre, ami zsúfolásig tele volt, mintha valamit ingyen osztogattak volna. Gondoltam megnézem, mi is az. Ott volt egy bár, a Ginhja, amit egyébként én is meg akartam keresni. A ginhja nem más, mint cseresznyepálinka, és a tér tele volt ginhját iszogató helyiekkel. A bár rendkívül pici volt, csak egy kiszolgáló pultból állt, ezért itták az utcán. Én is beálltam a sorba, egy felesért, hogy megkóstoljam az italt. A bártulajdonos megengedte, hogy lefényképezzem őt és a bárt is. A pálinkát egy cseresznyével teli üvegből töltötte, és figyelt rá, hogy minden felesbe bekerüljön az üvegből 4 cseresznye is.
A sorban utánam két néger fickó állt, akik közül az egyik rögtön leszólított, hogy inkább őt kellene lefényképeznem, nem pedig a bárt. Rövid beszélgetésbe keveredtünk, és kiderült hogy afrikai származásúak. Az egyikük Portugáliában él, a másik az USA-ban, és most munkautazáson van Lisszabonban, ahol meglátogatja a családját is. Rendkívül kedvesek voltak, január óta az első idegenek voltak, akikkel lehetette normálisan angolul beszélgetni… és mikor megtudták, hogy egyedül vagyok, ragaszkodtak hozzá, hogy meghívjanak vacsorázni. Nagyon tuti kis étterembe mentünk, ahol grillezett kardhalat ettem (a földrajzi felfedezések korában lett portugál nemzeti étel) salátával. Az este nagyon kellemesen telt, jól elszállt az idő, és az éjszaka közepén érkeztem csak meg a szállodába.
Utolsó napon, szerdán megpróbáltam mindent megnézni, ami addig kimaradt. Két dolgot nem látogattam meg, de nem bánom egyáltalán. Úgy gondolom, mindent láttam, ami fontos volt. Délután háromkor felvettem a csomagomat a szállásomon, kisétáltam a lisszaboni egyetem rektori épületéhez (modern épület) ahonnan kiutaztam a 1998-as lisszaboni expo helyszínére további modern épületeket meglátogatni. Szerencsére ezek a pavilonok nagyon közel vannak egymáshoz, mert nagyon fáradt voltam már, és a csomagom is picit nagyobb volt a kényelmes városnéző csomag méreteinél.
Az expo helyszíne rendkívül közel van a reptérhez. Mégis rendkívül nehéz volt kijutnom a reptérre. A belvárosban kiderítettem, hogy elvileg melyik buszok visznek ki a reptérre. A probléma csak az volt, hogy ez egy hatalmas buszpályaudvar volt, sorakoztak és nem volt semmi sem kitáblázva, és senki sem tudta, honnan indulnak az én buszaim. Már épp kezdetm volna kétségbe esni, amikor találtam egy teljesen másik buszt, de a tábláján az állt, hogy megy a reptérre. Gyorsan megkérdeztem az ott várakozó helyieket, hogy megy-e a reptérre. Az egyik nő rávágta, hogy nem, egy másik pedig hogy igen, és nekiálltak portugálul veszekedni. Az egész jelenet rendkívül komikus lett volna, ha nem kellett volna már rég úton lennem a reptérre. Szóval picit stresszes volt kiszűrnöm a lényeget a portugál veszekedésből… Szerencsére jött egy ilyen busz, és a buszsofőr azt mondta, hogy igen, megy a reptérre. Akkor megnyugodtam, és felszálltam. Bár az volt az érzésem, hogy a fél várost körbeutaztuk a reptér előtt, mégis még bőven időben megérkeztem a becsekkoláshoz, és már csak azon kellett izgulnom, hogy elérjem az utolsó buszt Madridból Móstoleshez, de ez is sikerült… Így rendkívül fáradtam, de rengeteg élménnyel tele, egy tökéletes nyaralás után csütörtökön reggel 00:20kor hazaértem.:)
10 nap múlva, pedig már Budapestre fogok indulni. El sem hiszem, de most már tényleg vége ennek a félévnek!
