Az első nap Barcelonában elég vegyesnek bizonyult. Rengeteg gyönyörű és egy egész életre szóló élménnyel gyarapodtam, de sajnos mint ahogy az idő, úgy az én lelki állapotom sem volt a legjobb.

Pénteken amint kivilágosodott, elindultam a városba a csomagommal. Sajnos egész nap cipelnem kellett magammal. Péntek a modernizmus jegyében tellt. Végig jártam a "Ruta de Modernismo"-t, és bejártam az Eixample és a Grácia negyedeit. Ez azt jelenti, hogy az egész napom Gaudit néztem gyakorlatilag néhány más spanyol szecessziós épülettel megszakítva. Először a Casa Battlóhoz mentem (közben megnéztem a Diadalívet - Arc de Triomf), ami csodálatos volt. Bár a belépő elég drága volt, még diákoknak is 16 euro!!!, de megérte, igazán gyönyörű az az épület. És az az igazság, hogy belül sokkal több mindent rejt magában, mint azt kívülről sejtené az ember! Fantasztikus!

A Casa Battlótól két háztömbnyire áll a La Pedrera, azaz a Casa Milá (kinek melyik tetszik) és ezt is megnéztem belülről is. A hosszabbított és spanyol nyelvű audioguide-ot kérdem, így nem csak a Gaudival és építészettel kapcsolatos ismereteim bővültek, hanem a spanyol tudásom is, remélem:) Délután kettő volt, mire végeztem a La Pedrerában. Hát igen, Gaudira rá kell szánni az időt!

Ezek után megnéztem még másik két, az útikönyv által megjelölt épületet, és indultam a Grácia negyedébe csavarogni. Végigmentem az összes apró kis utcán, amit említett a Lonley Planet, de mivel egyedül voltam az összes cuccommal, nem volt kedvem egyedül sok órán keresztül bóklászni, azért így is elsétálgattam másfél órát, és természetesen sok fényképet csináltam. Felkerestem egy harmadik Gaudi épületet is: Casa Vicenc, de ez nem látogatható. Ennek ellenére az utcáról is elég impresszív benymást keletett!

A Vicenc háznál jobban szemügyre vételezve a térképet úgy döntöttem, hogy a Pedralbesi épületeket kihagyom, mert nagyon-nagyon messze van, inkább elindultam a Güell Parkba és úgy terveztem hogy még a Sagrada Familiát is meglátogatom aznap, csak hogy teljes legyen a Gaudi körutam:)

A Güell Parkban bizonyos részek le voltak zárva, el voltak kerítve, de ahogy sétálgattam egyre több és több embert láttam a kerítés túloldalán. Miközben keresgéltem, hogy hol van a bejárat a másik részbe, találtam egy átjárót. Nem volt hivatalos, de ott folyamatosan másztak ki és be a spanyolok, szóval úgy döntöttem, én is megpróbálom. Így bejutottam abba a részébe is a parkba, ahova múltkor már nem sátáltunk fel. Onnan átsétáltam a kereszttel mejelölt északnyugati kilátóhoz, ahol elkezdett szakadni az eső, de olyan rendesen, mint otthon. Még jó hogy tudtam az utat, és kb két perc alatt az erdőn keresztül beértem a "piactér"-re, az oszlopcsarnokhoz. A következő 5-10 perceben teljesen megtellt a tér, mindenki ide menekült, és a parkban elszórt különféle zenét játszó zenészek is összegyűltek, és együtt kezdtek énekelni. Eszméletlenül jó hangulat lett! Szerencsére amilyen gyorsan és viharosan jött az eső, úgy is távozott.

Az eső után megnéztem mindent, amit még nem (pl.: Gaudi Múzeum - ahol semmi újat nem láttam vagy olvastam) és búcsúzóul felmentem a piactér feletti nagy kilátótérre, ami mint mindig most is tömve volt. Igaz a mondás, hogy a legnagyobb tömegben a legmagányosabb az ember. Ott álltam, és néztem a sok családot és szerelemspárt, akik egymást fotózzák a mozaikkal díszített padon és hirtelen nagyon egyedül éreztem magam. Emlékeztem rá, hogy mi is ott ültünk és fényképezkedtünk, és hatalmas honvágy tört rám, hogy most nem vagytok ott anya, apa és Rékus. Ott ültem a világ egyik építészeti remekén, néztem a gyönyörű kilátást, és sírtam mint egy kis óvodás. Elég sokáig tartott, mire abbahagytam, de teljesen megkönnyebbültem tőle. Megvígasztaltam magam egy kis Tibi csokival, és lassan búcsút vettem a parktól.

A Sagrada Familiánál hatalmas sor állt, mikor odértem, és alig lett volna 1 órám sorbanállással együtt a tamplomra, ezért inkább elhalasztottam a látogatást vasárnapra. A Sagrada Familiától kb. 5 percre volt a szállásom, ezért minden gond nélkül oda tudtam menni a vasárnap reggel 9 órás nyitásra!