Bálint indulásom előtt azt mondta, hogy 3 cm-t el kell koptatnom a lábamból a sok gyaloglás során Andalúziában. Hát ezt nem sikerült teljesítenem (szerencsére), viszont Valenciába megérkezve észrevettem, hogy annyit sétáltam, hogy kilyukadt a sportcipőmJ. Azért ez is teljesítmény, nem?
Valencia is felejthetetlen élmény volt, de nagyon más mint Andalúzia. Nagyon jó helyen, a történelmi városrészben, a nagy vásárcsarnoktól 2 percre volt a szállásom egy úgynevezett Backpacker Hostelben. 6 fős koedukált hálóteremben aludtam négy amerikai egyetemistával. A szoba nagyon egyszerű, új, jól karbantartott és praktikus volt. A földszinten nagy társalgót építettek ki, a harmadik emeleten egy jól felszerelt konyha volt hat hatalmas hűtővel és cetliző géppel, hogy mindenki megtalálja a saját ennivalóját. J És mondanom sem kell, a spanyol szállásokhoz képest nagyon pénztárcabarát szállásnak is bizonyult. Az egyetlen kellemetlenség a szombat éjszakai tűzriadó volt. A tüzet rég eloltották, mire mi leértünk a második emeletről, viszont fél napig nem volt áram, ami miatt nem volt melegvíz sem majdnem egész másnap. De mivel én nem a szálláson töltöttem az időmet, hanem a városban, ezért ez igazán nem okozott problémát számomra.
Jó építészhez méltóan a legnagyobb élményt a „Tudományos és Művészeti Városrész” jelenttette, ami egy négy nagyobb épületegyüttesből álló városrész. Minden épületet a valenciai születésű spanyol sztárépítész, Santiago Calatrava tervezett. Hallgattam a Lonley Planetre és kombinált belépőt vettem, amivel minden épületbe bemehettem, és minden kiállítást megnézhettem. Így elmondhatom, hogy voltam a világ legtöbb tengeri faját bemutató Óceonográfiájában, ahol három több mint 100 méter hosszú víz alatti alagút is található. A sok hal mellett láttam flamingókat és más egzotikus madárfajokat is, láttam egy 30 perc hosszú delfinshow-t, amiben 5 tréner és 12 delfin vett részt, láttam fóka- és rozmáretetést, ami azért volt különleges, mert etetésen kívül nem nagyon lehet őket nem a vízben látni.
Itt található a Fülöp hercegről elnevezett tudományos múzeum, ami nagyon hasonló, mint a budapesti Jövő Háza és Csodák Palotája. A három emeleten az óvodásoktól kezdve a rendkívüli tudományos ismeretekkel rendelkező felnőttekig mindenki megtalálja a maga számára érdekes részleget.
A napomat a Hemisféricben zártam le, ahol megnézhettem egy 57 perces IMax tudományos ismeretterjesztő mozit a tengeri élővilágról, azon belüli is egy korallzátony speciális életközösségéről. Nem mintha este ezek után kilométer hiányom lett volna, de vacsora után még visszasétáltam a városnegyedbe, hogy éjszakai felvételeket is készítsek az épületekről. Másnap a testem tudatta velem, hogy ez már túl sok volt a jóból. De azt hiszem két izomgörcs (ami az Akhilleszembe állt be) mégis csak megérte a gyönyörű felvételeket az épületekről.
Mivel számítottam is rá, hogy utolsó nap már nagyon fáradt leszek nem is hagytam sok teljesítendő látnivalót aznapra. Elmentem egy időszaki Juan Miró kiállításra és Spanyolország elsőként létrehozott királyi botanikus kertjébe, valamint felmásztam még a 206 lépcsőfokból álló harangtoronyba gyönyörű kilátás kedvéért, de egyébként „csak” sétálgattam a történelmi belvárosban és Horchata-t ittam.
Az Horchata nem más, mint mandulatej. Andalúziában terem földimandula, itt úgy hívják: chufa. Ebből préselik, és még nem tudom mi mindent csinálnak vele, mire megkapják ezt a frissítő, semmi máshoz nem hasonlítható ízvilágú édes italt.
