TOLEDO 2009. március 22, vasárnap
„Csapó Kettő”
Vasárnap idén másodszorra (életem során harmadszorraJ) voltam Toledoban, de azt is elmondhatom, hogy mindig más társaságbanJ. Most Bálinttal utaztunk ide, és azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy mindent láttam. Bálinttal is voltunk templomokban, múzeumokban, de szerencsére sokkal több időnk maradt sétálgatni a városban. Aminek meg is lett az eredménye, másnap mindkettőnknek izomláza lett a sok fel-lemászkálástól a kacskaringós, középkori utcákon.
Vasárnap több helyre is ingyen bemehetünk, de sajnos az Alcazar – amiben a Hadtörténeti Múzeum kap helyet – zárva volt. Valószínűleg még mindig restaurálják, bár a Lonley Planet könyvem azt írta 2005-ben, hogy már két éve zárva van felújítások miatt, és hogy valószínűleg 2006-ban megnyílik. Idén ugyebár 2009-et írunkJ. Nem tudom, hogy még mindig, vagy már megint restaurálják-e az épületet, de bármelyik eshetőség is az igazság, ezek szerint a spanyol építőipar sem lehet sokkal hatékonyabb, mint a magyarJ.
Meglepő volt, de az volt az érzésem, hogy sokkal kevesebb turista volt most vasárnap Toledoban, mint amikor Hédivel ott jártunk. Ami sokkal kellemesebbé tette a kirándulást.
Toledo két dologról híres: a helyi házi készítésű marcipánról (marzapan) és a toledoi acélról, amiből a középkorban nagyon jó minőségű páncélokat és fegyvereket készítettek a helyi kézműves mesterek. Bálinttal mindkettőre sikerült „egy kis aprópénzt” elköltenünkJ.
